Anita Blake-A sír virága
ivicicamica 2008.01.26. 11:13
15. Szívdobbanás: Álmos szemek
„Álmosan tekintesz rám,
Álmosan tekintek rád,
De tested melegében
Feléled az élet,
Együtt egy egész éjjel, egyként, magunkban.”
Lőttem, nem tudtam kire is célzok igazán, a puskagolyó hangja fülsüketítően csengett a dermedt éjszakai csendben, térdre estem, a golyóm után néztem, a falból vakolat pörgött le.
Meredt szemekkel néztem ahogy Richard és Francoas egymásnak esik, „ELÉG” akartam kiálltani, de nem volt hangom. Ütések csattantak testek zuhantak a padlóra majd álltak fel újra.
Az ágyam összeroskadt a rá vágódó súly alatt, Richard vesztésre állt. És ekkor… karmai nőttek, és hosszú hegyes szemfogai és megnyúlt az arcra, mint egy farkasembernek. Összerándultam. Hátrébb csúsztam ültömben, féltem. Francoas is hátrál, hirtelen… eltűnt. Meg tudtam érteni.
Richard közeledett felém, én ugyanúgy rákoltam a fal felé.
- Félsz tőlem? –kérdezte szelíd hangon. Furán hangzott egy farkasember szájából.
- Dehogy! –vágtam rá. Túl gyors voltam.
- De igen. Félsz. Anita is félt. – szomorodott el.
- Csak… megdöbbentő – igyekeztem megnyugtatni, nem akartam, hogy szomorkodjon miattam, mindig olyan kedves volt velem. Megszerettem, mintha lett volna apám. Egy kicsit közelebb léptem hozzá – Köszönöm, hogy megvédtél, és bocsánat a keresztért.
- Semmi baj. Nem vagy hívő?
- Sajnos nem – válaszoltam. – Én most… sétálok. Rendbe kell raknom pár dolgot a fejemben, holnap hazajövök. Már ha… továbbra is szeretnéd, hogy itt legyek.
- Jaj te – ölelt magához, nem volt puha a szőr ami kijött rajta, de nem zavart- ide bármikor jöhetsz, már a te otthonod is – simogatta meg a fejem. Majdnem apunak szólítottam. Persze én, Esther White, a kőkemény majdnem vámpírvadász nem tettem így. Méltóságteljesen kisétáltam, csak az utcán kezdtem el rohanni…
*
Megálltam Brianék kolesz szobájának az ajtaja előtt. Kopogtam. Bent mocorgás támadt. Csoszogást halottam. Valami nehéz az ajtónak esett. A fiúk elég fáradtak lehettek. Kulcszörgés. Majd kinyitották. Brian állt ott, alig látott:
- Esther? – kérdezte kába hangon.
- Szia. – köszöntem a legkedvesebb mosolyommal. – Aludhatok ma itt?
- Mi történt? – kérdezte, de félreállt az ajtóból. Okos fiú.
- Majd reggel elmondom. – feleltem fáradtan. - Kölcsönkérhetem egy pólód aludni?
- Hisz pizsamába vagy- hangzott az álmos felelet. Nem firtatta tovább a dolgot. Nagyon-nagyon okos. Kapott is tőlem egy szép nagy pirospontot.
- Ja igaz… - mosolyodtam el zavartan, és szétnéztem a szobában. – A szobatársad merre?
- Kórházba… kivizsgálás, na gyere…- vezetett be- mellettem alszol jó? – kérdezte. Gyorsan igent bólogattam. Szerettem volna, már vele aludni, odagömbölyödni a testmelegébe, a karjára vackolni a fejem és biztonságba tudni magam. Elfeküdtünk az ágyban, szorosan hozzábújtam, ő betakart minket, egyik kézzel átölelte a derekam, a másikon feküdt. A bőre meleg volt, és puha és emberséggel töltött fel a közele. Azt hittem jót fogok aludni mellette, hát aznap éjjel mindent csináltunk csak nem aludtunk… Így jött össze.
|