Anita Blake-A sír virága
ivicicamica 2007.10.20. 19:02
5. Szívdobbanás: Lüktető vér
„ Tigris vonyít, párját keresi,
Hosszú végtelen utakon nem leli.
A holdat nézi, álmodik
Szerelemre vágyik.
Magányosan elveszve szürke az élet.”
Vagy két hét telt el mióta utoljára írtam, de egyszerűen egyetem és munka mellett annyi a dolgom, hogy aludni is alig jut időm. Az egyetem baromi nehéz, főleg úgy, hogy az árvaház ennyire gyenge suliba járatott minket, mindegy megoldom valahogy, tök jó érzés az a gondolat, hogy már EGYTEMISTA vagyok. Olyan felsőbbrendű ez a szó.
Na jó, nem szállok nagyon fel a fellegekbe. De akkor is, annyira helyes pasik járnak a szakomra. Van ott egy srác. Magas, vörösesbarna haja van, kicsit vörösebb mint a gesztenye, egész hosszú lapocka alá ér neki, de göndör, szóval lehet hosszabb. A szeme egészes zöld, de mégis ahogyan a fény ráesik van egy sárga fénye, ferdén metszett ragadozószemek. Nagyon, nagyon, nagyon szexyn tud vele nézni. Körübelül egy fejjel magasabb nálam, amúgy csak adalékként én százhatvankilenc centi vagyok. Izmos, de nem túlságosan, finom szálkás izmai vannak és macskaszerű mozgása, állati kecses és szemet gyönyörködtető. Tiszta capuérás mozgás. Nagyon szeretem az ilyen stílusú srácokat, ja nem is említettem a legjobb dolgot benne: rocker. Mondom ha belülről is ennyire első osztályú akkor ő a tipikus tökéletes pasi. Remélem nem csak ő jön be nekem. Nagyon jó lenne ha viszonzott lenne.
*
A fellegekben járok. Odajött hozzám és beszélt is! Igen! Hozzám!:
- Szia – szólított meg. Hosszú hajából pár tincs az arcába hullott. Úgy kisimítottam volna.
- Hello – köszöntem vissza kicsit zavartan.
- Új vagy az egyetemen ugye? – annyira szép volt a hangja, mély és karcos, mint az idősebb vörösborok.
- Igen –feleltem, éreztem, ahogy a vérem dübörögve felgyorsulva kering az ereimben. Nem szoktam én ilyen ütődött lenni egy pasi miatt.
- És hogy tetszik? – kérdezte tőlem, annyira jó volt hallgatni, ahogyan beszél és nézni közbe, asszem kicsit elbambulhattam, mert ezzel folytatta: - Min gondolkozol ennyire?
- Ja… Semmi lényegesen – valahogy zavarba jöttem a kérdéstől, ekkora már azon járt az agyam hogy, hogy nézhet ki meztelenül. Eszményi látvány volt. Lesandítottam, hogy ellenőrizzem jól saccoltam-e, rá kellett jönnöm arra, hogy lényegesen alábecsültem. Jó ég mekkora!
- Értem. És elmondod a neved? –mosolygott rám cinkosan, azok a hegyes ragadozó fogak, a srác egy testet öltött erotika volt.
- Esther…Esther White. Te ki vagy? – kérdeztem kicsit remegő hangon.
- Brian Kenneth – válaszolt nekem széles mosollyal. Finoman megérintette a karom, mintha áramot vezettek volna belém. Beleremegtem az érintésébe.
- Jól hangzik. Jobban mint az enyém – igyekeztem a menő kemény csajt adni, de azért idegesen húzogattam a fekete fűzőm alját.
- Szerintem a te neved is nagyon szép – tessék, ennyi és végem volt. Éreztem, ahogy nyakig elpirulok. Annyira kedves volt hozzám.
- Kö-köszönöm – dadogtam össze-vissza, mint egy szűzkislány. Megjegyzés: tizenkét éves korom óta nem vagyok már ártatlan.
- Nagyon aranyosan nézel ki így – méregetett kaján mosollyal.
- Elpirultam mi? – kérdeztem zavart hangon, mostanság sokszor hoztak zavarba.
- El ám, nem is kicsit – de aztán szerencsémre témát váltott- Nem jössz el velem ma délután fagyizni?
- Miért is ne? – feleltem lazán, de a szívem majd kiugrott a helyéről, még soha nem vitt el srác fagyizni. Nem is bántam meg, hogy elmentem vele, eszményi délutánt töltöttünk együtt. Sokat beszélgettünk és nem felszínes díszcsevely volt, mint amire a legtöbb ember szorítkozik. Ahogy elnézem amit csináltam: belezúgtam, menthetetlenül, de mit tegyek ha egyszer nem lehet nem beleesni?
|