Anita Blake-A sír virága
ivicicamica 2008.01.30. 18:59
17. Szívdobbanás: Végítélet
„ Fejedben hang zúg,
Haza a szíved húz,
Másik fele a hold alatt,
Autó jön, anyag szakad.
Félsz, futnál, de nincs lehetőség.”
Tehát járunk, mindenesettre ma este, azt mondta, hogy jobb ha nem találkozunk. Nem vitatkoztam, na igen még engem is bolonddá tehet a szerelem. Mert szerelmes vagyok nem? Szerelemes akarok lenni! Brianba! Félreértés ne essék!
Néztem, ahogy lebukik a fáradt narancssárga nap. A fejemben Francoas hangja zúgott: „Mikor jössz már, mon cherries?” Legszívesebben beleüvöltöttem volna, az esti utca csendjébe, hogy: Soha! De ez valahogy nem tűnt túl jó ötletnek. Ki mondta, hogy nem vagyok megfontolt?
Hirtelen berántottak egy kocsiba, dezsavű, nem ez volt velem a múltkor is? Én úgy emlékszek.
Kézzel lábbal kapálóztam, ami csak egyvalamire volt jó, a kezek még erősebben szorítottak.
Fuldokoltam. Éreztem ahogy egy nagy kéz az orromat-számat fogja be. Tudtam, hogy ha nem ereszt el sürgősen akkor el fogok ájulni. Beleharaptam a hapsi kezébe. Éreztem, ahogy vér csordul végig az államon. Túl sokat voltam szörnyekkel, de… végül is bejött. Elengedtek.
Nagy kortyokban nyeltem a levegőt, oxigén te édes! Kezdett tisztulni a látásom, lassan felnéztek, nem tudtam, hogy egyáltalán akarom-e tudni, hogy kik fogtak el.
- Szia Klash! – mondtam „hatalmas” lelkesedéssel.
- Én is örülök neked Esther. – felelt hasonló hangnemben.
- Mit akarsz? – néztem rá gyanakodva.
- Sajnálom. – válaszolt halkan.
- Mit? – nagyon-nagyon kezdett nem tetszeni a dolog.
- Hogy meg kell ölnünk téged. – jeges zuhany… Micsoda?!
*
Mi az vékony, fehér és egy vékony lányt órákra kiüt? A válasz: Clorofilos zsebkendő. Főleg ha majd megetetik veled, kábán nyitottam ki a szememet, a szoba forgott velem együtt. Megpróbáltam felülni, a testem nem nagyon akarta, de hát mikor érdekelt az engem, hogy mit bírok ki?
Először csak az egyik kezet pakoltam fel, nagyon jól megvolt. Utána jöhetett a másik, és ezek után csak ki kellett volna nyomnom magam. Na igen… kellett volna. De nem tudtam. Valaki a hátam alá nyúlt és megemelt:
- Látom felébredtél Esther – suttogta Klash a fülembe.
- Áruló – válaszoltam.
- Sajnálom. – bűntudatos volt a hangja. Rundel flikkben tojok a bűntudatára azóta is.
- Áruló – ismételtem meg önmagam.
- Esther… kérlek… tudsz inni? – elég hivatalos volt a hangja, az sok mindent el tud takarni.
- Nem. – válaszoltam egyszerűen. Most mit kellett volna bájcsevegnem vele?
- Segítek – nem kérdezte, hogy kell-e. Bár nem értem, hogy minek megitatni valakit, akit ki akarnak végezni. De hát ki vagyok én, hogy panaszkodjak?
Ernyedten tűrtem, ahogy megitat. Mohón nyeltem a bársonyos vízcseppeket, mintha az életem függne tőle. Az is függött.
Nem tudom mennyi vizet ihattam, jó sokat az biztos. Úgy szerettem volna, ha valaki itt van most és megment. De hát szokás szerint épp ilyenkor még Francoas is került. It is.
Kitágult szemekkel néztem, ahogy a másik férfi a szobába sétál. Nem is tudom miért, de bajjóslatú előérzetem lett a hangtompítós vadászpuska láttán. Mit vadász… Ilyennel elefántra szoktak menni.
|