Farkasok éje
ivicicamica 2008.02.24. 18:29
Egy nagyszerű novella!
Farkasok éje
Kinézett a csillagtalan éjszakára, szene világított a felhőkön átderengő hold fényében. A nyitott ablakon befújó szél beleborzolt a derékig érő hollószín hajába. Fázósan összehúzta magán a köpenyét. Kecsesen felállt az ablakpárkányról, hosszú szoknyája a lába körül hullámzott. Hangtalanul, mint egy kósza árny kisétált a szobából. Tompán puffant mögötte az ajtó ahogy kilépett a csípős őszi hidegbe.
Érezte, hogy végigfut a hátán a hideg, de ez nem a hőmérséklettől volt. Baljós előérzetek gyötörték, szorongva nézett körbe a kopár tájon. Egész teste libabőrös volt, de nem torpant meg. Határozott léptekkel vágott át a kis kerten az erdő felé, oda ahonnan azt az elkínzott vonyítást hallotta.
És ekkor újra felhangzott a keserves hang. A lány legszívesebben megfordult volna, hideg verítékben úszott a háta., ereiben megdermedt a vér. Egy tétova pillanatig úgy tűnt visszafut. Tekintete ijedten rebbent egyik bokorról a másikra. Erőt vett magán és nyugalmat erőltetett felzaklatott idegeire, lépteit megszaporázta, szinte már futott. Ahogy beért a sűrűbe tövises ágak kaptak a ruhájába és a hajába. A vonítás abbamaradtában a halotti csendben fülsértően hangos volt az anyag reccsenése, amikor megadta magát a belé kapaszkodó töviseknek.
Ijedten rezzent össze. Átfutott az agyán, hogy még megfordulhat, még elmenekülhet az egész rémálom elől, de nem tette. A félelemtől fuldokolva sietett át a halotti sötétben.
Óráknak tűnő percek multán parázsló tábortűz fényét pillantotta meg. Körben vagy húsz farkas ült és epekedve nézett egy sziklára, amin valami szürke árny mozgott. Onnan ahol állt többet nem láthatott. Érezte a torkában dobogó szívét miközben közelebb lopakodott. Minden tagjában összerezzent amikor felhangzott az utolsó elkeseredett vonyítás. Épp meglátta volna a sziklán álló alakot. Kezdett kirajzolódni előtte a körvonal és tisztán látta a nagy vörös vérerekkel átszőtt aranybarna szemet. Kíváncsian hajolt közelebb a bokrok közül, hogy ennél is többet lásson, de elkésett, a jelenés szétfoszlott nem hagyva maga után mást csak kénes füstöt. A farkasok felébredtek kábulatokból, hangos morgással a vékony kis alak felé fordultak, szájukból kivillantak a borotva éles agyarak.
Megfordult és futott. A táj suhant mellette, de a farkasok kitartóan követték. Zilálva futott be a kertkapun majd a ház ajtaján.. Bevágta maga mögött a szobaajtót és az ablakhoz futott. Kinézett, ám nem fogadta más, mint a kopár éji táj. A lezajlott eseményeknek nyoma se volt.
Évek múltán is félelemmel gondolt az esetre. Halálakor is ez volt az utolsó mondata: „Ki volt az a sziklán?”
VÉGE
|